Kisokos kezdő szőlészeknek

A szőlő kényes is, meg szívós is egyszerre. Kényes, mert melegigényes, és a gombabetegségei rendszeres növényvédelmet kívánnak. Szívós, mert szárazságtűrő, talaj iránt nem igényes, sőt a legjobban a száraz domboldalakon és az Alföld homokján szeret. Gyökérzete mélyre hatol, megtalálja a vizet és a tápanyagokat. Vannak kényesebb és igénytelenebb fajták, a kínálatunkban a legszívósabbak közül válogattunk. Ezek gombás betegségekre ellenállók, a téli hideg sem probléma a számukra.

Ha szép szőlőt szeretnél a kertedben, akkor a következő tanácsokat érdemes megfogadni:

- A szőlő nem szereti a kemény teleket, könnyen elfagy. A hagyományos szőlőtermő vidékek enyhe klímájúak. Ha nem egy ilyen területen laksz, akkor érdemes védett mikroklímába ültetni a szőlőt, ahol a téli fagyok nem jelentenek akkora problémát. Léteznek jobb fagytűrésű fajták, amik bárhol túlélnek az országban, hidegebb területekre ezeket érdemes ültetni.

- Hosszú, meleg, napos nyárra és őszre van szüksége. A nyári napot nem tudjuk semmilyen praktikával se szaporítani, csak annyit tehetsz, hogy napos helyre, meleg fal elé ülteted a szőlőt. Kerüld az árnyékot!

-  Gombás betegségek, köztük is elsősorban a peronoszpóra és a lisztharmat okozzák a legtöbb gondot. A modern szőlősgazdák tanácsai alapján a védekezéshez évi 10-15 permetezés szükséges. Szerencsére léteznek ezekre a betegségekre rezisztens vagy legalább ellenálló fajták. Ezeket kell ültetni. Elvileg ezeknek is szükségük van évi néhány permetezésre, anélkül nevelve főleg a fürt betegségei fognak problémát okozni. Ha nem megélhetési célból neveled a szőlőt, akkor permetezés helyett inkább ültess sok fajtát. Ha nem is terem mind minden évben de így is lesz bőven mit szüretelni.

- Ültess életközösséget a szőlő alá! Minél több kétszikű évelővel, minél kevesebb fűfélével dolgozz. Ezek vonzzák a rovarvilágot, velük együtt a ragadozó rovarokat is, és segítenek az állati kártevők elleni védekezésben (tripszek, atkák, levéltetvek, sokféle rovar támadná a szőlőt). A fűfélék felszínközeli, sűrű, a tápanyagokat és a vizet felszívó gyökérzete helyett mélyebben gyökerező, a vizet jobban áteresztő, a szőlőnek kisebb konkurenciát jelentő növényeket ültess.

- A szőlő rettegett betegsége, a filoxéra egy gyökértetű faj, ami az európai szőlőket fertőzi kötött talajon. Az amerikai fajok védettek. Homokon a filoxéra nem él meg, az itt élő szőlők is védettek. A védekezés annyiból áll, hogy amerikai eredetű, filoxérára rezisztens alanyra oltják a szőlőt. Homokon ez nem szükséges, ott egyszerű dugványokat is lehet ültetni. Léteznek filoxérára rezisztens, mégis jól termő szőlőfajták is. Ezek amerikai fajokat is tartalmazó hibridek. A régi direkttermő fajták, például az Othello ilyenek, de a modern filoxéra-rezisztens fajták között már vannak nagy termésű, nagy fürtűek is.

A metszésről érdemes többet beszélni. A szőlő kúszónövény, erősen érvényesül nála a ’csúcs uralma’, ami szerint a hajtások csúcsi része, és a magasabban fekvő részek hajtanak erőteljesebben. Ez azt jelenti, hogy metszés nélkül hamarmagasra nyúlik,  kezelhetetlen lesz a szőlő, keveset terem, és azt is nehéz leszüretelni. A metszéssel arra törekszünk, hogy a termés alacsonyan maradjon, és a tőke ne nyúljon fel.

A szőlő az azévi friss vesszők alsó részén terem, ezért az erős metszést is elviseli. Ezt használjuk ki.

A szőlőt olyan formára alakítjuk, hogy vízszintes karokon álljanak termő ’csapok’ nagyjából arasznyi távolságra egymástól. A csapok rövid hajtások, amikből függőlegesen felfelé vesszőket nevelünk. Ezek teremnek, majd év végén levágjuk, és következő évben újabbakat nevelünk.

A metszés alap technikája a rövidcsapos metszés. A lényege, hogy első évben a csapon nővő vesszőt két szemre visszavágjuk. (a rügyeket nevezzük szemnek) A két szemből két vessző fejlődik. Év végén a felső szemből induló vesszőt tőből levágjuk, az alsó szemből induló vesszőt pedig 2 szemre visszavágjuk. Ezt ismételgethetjük nagyon hosszú ideig anélkül, hogy a szőlő felfelé megnyúlna.

A módszernek vannak módosított változatai, amivel több vesszőt nevelhetünk ha ez szükséges. Ilyen például a hosszúcsapos váltómetszés. Ez egy évvel hosszabb ciklust használ. Első évben a rövidcsapos metszéshez hasonlóan a két szemre visszavágott csapon kineveljük a két vesszőt. Második évben a két vessző közül az alsót visszavágjuk két szemre, a felsőt is meghagyjuk, és igény szerinti számú szemre visszavágjuk. A harmadik évben a felső (immár két éves) vesszőt teljesen levágjuk, a rajta fejlődőtt vesszőkkel együtt. Az alsó, két szemre visszavágott vesszőn fejlődő két új vesszőből az alsót két szemre, a felsőt igény szerinti hosszúságúra vágjuk. Ezt a harmadik éves metszést ezután minden évben ismételjük.

A szőlő metszésekor meghagyott rügyek mennyisége a tőke terhelése. Ez határozza meg a következő szezonban hozott hajtások, és ezzel együtt a fürtök mennyiségét. Optimális esetben pont azok a rügyek hajtanak ki, amiket terveztünk. A tőke túlterhelésekor nem hajt ki minden rügy, csak a felsők. Alulterhelésnél az összes rügy kihajt, plusz még a mindenütt megbújó alvó rügyekből váratlan helyeken is vesszők nőnek. Egyik esetben sincs probléma, a következő évi metszésnél látszik az alul-vagy túlterhelés, és ehhez mérten lehet több vagy kevesebb rügyet meghagyni.

A metszés ideje a tél, vagy legfeljebb a nagyon kora tavasz. A szőlő későn, csak áprilisban hajt ki, de előtte hetekkel már megindul a nedvkeringés, és ilyenkor a metszés után a sebekből csepegni fog a folyadék, ami nagyon legyengíti a szőlőt. Ezért nem érdemes sokáig várni a metszéssel. Kivétel a fagyveszélyes területek, és a keményebb telek. Ilyenkor jobb minél tovább, tél végéig, kora tavaszig várni, mert akkor már látszanak az esetleg elfagyott rügyek. A szőlősgazdák módszere, hogy az amúgy is levágásra ítélt vesszőkön 10 rügyet késsel hosszában kettévágnak. Az egészséges rügy belseje zöld, az elfagyotté barna. Az elfagyott rügyek aránya így megbecsülhető, és ennek megfelelően lehet több rügyet meghagyni metszéskor (például ha 10-ből két rügy fagyott, akkor metszéskor minden 10 rügy helyett 12-t hagyunk meg).

Ültetésnél a szőlőt minél mélyebbre ültesd, de az oltás helye maradjon a föld felett. A cél az, hogy a nemes rész ne kerüljön a föld alá, ne gyökerezzen le, mert akkor az alany el fog halni, és a tőke érzékeny lesz a filoxérára. Ezért akkora gödröt áss, amiben a gyökerek és az alany az oltás helyéig elfér. A gödör visszatemetése után az oltás helye kb. 5 cm magasan legyen a föld felett. Ezután a régi tanács szerint a szőlőt felkupacoljuk, betemetjük, hogy védjük a fagytól, és ki se bontjuk addig, amíg tavasszal a hajtások maguktól ki nem törnek a föld alól. Erre legfeljebb az ország hidegebb pontjain, hideg teleken, fagyérzékeny fajtáknál lehet szükség. Mulcsolni azonban érdemes, hogy a nedvességet bent tartsuk a talajban.

Az első évben a szőlőt öntözni érdemes, hogy jól be tudjon gyökeresedni, és szépen fejlődjön. Inkább ritkán, de nagyobb vízmennyiséggel öntözz, amikor a talaj felszíne már kiszáradt. Így a gyökereket lefelé kényszeríted, és nem a nedvesen tartott talajfelszín felé nőnek. Az első 1-2 év után már önellátó lesz a szőlő, öntözni nem kell.

Az első évben a szőlőnek még nincs szüksége támrendszerre.  Elegendő egy karót leütni mellé, amihez a kiválasztott egy vagy két legszebb hajtást kötözzük (a többit tőből kitörjük). A cél, hogy minél hosszabb és minél vastagabb vesszőket neveljünk, amiből a következő évben el tudjuk kezdeni a végleges forma kialakítását. Ha a vessző a kívánt hosszban nem éri el a ceruza vastagságot, akkor év végén 1-2 szemre visszavágjuk, és következő évben újrakezdjük a kinevelésüket.

Amíg a szőlő cseperedik ráérünk kiépíteni a támrendszert. Ebből sokfélét kitaláltak már, én most csak a legyegyszerűbbekről beszélek.

A kordonművelésű szőlőtőke egy függőleges törzsből, és egy vagy két vízszintes karból áll. Egy kar esetén fejreállított L alakú a tőke, két kar esetén T alakú. A törzs legalább 60 cm magas legyen, mert a talajról felverődő sár hozhat magával gombás betegségeket, ami 60 cm-nél már nem történik meg. A támrendszer a karok magasságában egy erősebb drótot tartalmaz (kerítés vezérdrót), felette 30-40 cm-enként 2-3 sor drót van, amihez majd a függőlegesen felfelé nevelt vesszőket kötözzük. Ezek lehetnek sokkal vékonyabbak is. Szokás ezeket a drótokat párosával kifeszíteni, tehát egy helyett két, egymás melletti drótot használunk. Ilyenkor a vesszőket elég a két drót közé befűzni, sokkal kevesebb kötözésre van szükség. A tőkéket egymástól 1-2 méterre ültetjük, a fajta növekedési eréjétől, és a talaj minőségétől függően.

A kordon kialakításánál első évben felnevelünk minden tőkéből egy vagy két függőleges vesszőt. Két vessző esetén év végén az erősebbet meghagyjuk, a gyengébbet tőből kivágjuk. A vesszőből a legalább ceruza vastagságú rész használható. Ha ez elég hosszú, akkor ez adja a törzset, és lehajtva a kart tartó dróthoz kötözve adja a kart is. Ha csak a törzs magasságára elegendő, akkor vágjuk vissza akkorára. Ha ehhez is rövid, akkor vágd vissza 1-2 szemre, a következő évben neveld újra, remélhetőleg erősödik annyit a tőke, hogy megfelelő erősségű vesszőt nevel. A kar kinevelésénél egyszerre legfeljebb 60 cm hosszúságot hagyj meg. Hosszabbat meghagyva csak a csúcsi részén hajtanak ki a rügyek, nem a teljes hosszán. A kihajtó vesszőket amint elég hosszúak kötözd a következő ’emelet’ dróthoz, vagy ha kétszálas, akkor fűzd be a két szál közé. Aztán ahogy nő minden ’emeletnél’ ismételd ezt. A legfelső drót felett 20-30 cm-el vágd vissza a vesszőt. Ezekből a vesszőkből lesznek a csapok, amiket a fent leírt metszési módszerekkel tudsz a következő években gondozni. Ha a karon hosszabbítani kell, akkor metszéskor a végén fejlődő utolsó vesszőt hajtsd le és kötözd a tartó dróthoz, újabb 60 cm hosszon. Ha kétkaros, T alakú tőkét szeretnél, akkor a második kart is egy vessző lehajtásával tudod kialakítani, ugyanúgy, mint a kar hosszabbításánál.

A lugas kialakítása a kordontól annyiban tér el, hogy itt két vagy több szinten állnak a karok. A csúcs uralma miatt nem jó, ha egy tőkén alakítasz ki két szintet, inkább a kordonnál megismert kétkaros, T alakú tőkéket alakíts ki. Felváltva az egyik tőke törzse alacsony lesz (pl. 60 cm), a másik magas (pl. 150 cm). Két alacsony T alakú tőke között félúton áll egy magas, szintén T alakú tőke. Így a kordonhoz képest egységnyi területen kétszer annyi tőke elfér, és magasabb falat képeznek, ami árnyékoláshoz, terasz oldalának lezárásához ideális. Háztáji körülmények között kordon helyett is érdemes lugast nevelni, mert ugyanannyi támszerkezettel kétszer annyi tőkét tudsz ültetni.

A szőlőt nyáron is metszeni, alakítani kell, ezt nevezzük zöldmunkának. Általában hoz a szőlő felesleges, meddő, fürtöt nem tartalmazó vesszőket. Ha ezekre nincs szükség a tőke következő évi alakításához, akkor még kis méterben érdemes kitörni. Ugyanígy ki kell törni a vesszőkön hozott oldalhajtásokkal is. A vesszőket csonkolni is szoktuk, ha nagyon túlnőnek a támrendszeren és lehajlanak. Ezzel lehet gátolni a szőlő önárnyékolását. A fürtök körül fejlődő, a fürtöket takaró leveleket is érdemes leszedni, hogy a szél és a napsütés jobban érje a fürtöket. Ezzel egyrészt jobb minőségű lesz a termés, másrészt a gombás betegségek is kevésbé támadják. Vegyszermentes termesztéskor nagyon sokat segít.

Érdemes szólni a szőlő legújabb és legveszélyesebb betegségéről, az aranyszínű sárgaságról. Ez egy fitoplazma (a baktériumok egy csoportja) által okozott fertőzés, jelenleg nem ismert rá gyógymód, nincs elleálló fajta sem. A fertőzött tőke levelei sárgulnak (kék szőlőfajta esetén vörösödnek), sarkai jellegzetesen hátrahajlanak, háromszögletes csomag formát vesznek fel. A hajtások gyengék lesznek, a termés nem fejlődik ki, elhal, idővel a teljes tőke elpusztul. A fertőzött tőke menthetetlen, gyökerestül érdemes kiszedni minél hamarabb. A fertőzést az amerikai szőlőkabóca terjeszti, eddigi ismereteink szerint szerszámmal, gépekkel nem lehet átvinni. Sem a sárgaság baktériuma, sem a szőlőkabóca nem őshonos nálunk, nagyjából 20 éve jelentek meg az országban, de csak az utóbbi években kezdtek tömegesen problémát okozni. A védekezést nehezíti, hogy a fertőzés más fajokat is megfertőzhet, nem csak a szőlőt, hanem fűzeket, iszalagot, bálványfát, mogyorót. Ilyeneket vadon szinte mindenütt találunk, tehát a betegség kiirtása szinte reménytelen. A szőlőkabóca pete formájában telel át, a kikelt lárvák nyár közepére felnőnek. A kifejlett kabóca júliustól októberig repül, ilyenkor terjeszti a betegséget, és lerakja a petéit. a peték telelnek át a szőlő kérgén. A kabócák irtásával lehet lassítani az aranyszínű sárgaság terjedését, de a teljes körű védekezés még brutális, teljes szőlőhegyeket érintő rovarölőszeres védekezés esetén sem megoldható. Valószínűleg a környező élővilágban okozott kár sokkal jelentősebb, mint az az idő, amit a szőlőnek nyerünk. Az ÖMKI kutatásai szerint a szőlő alatt fajgazdag takarónövényzet vetése, és ezzel egy jól működő életközösség kialakítása nagyon sokat segít a szőlőkabóca elleni védekezésben. Érdemes inkább ezt a módszert választani. Hosszú távon mindenképpen kérdéses a szőlőtermesztés jelenlegi formában történő fennmaradása. Rezisztens fajtákat kellene találni, létrehozni. Ilyen egyelőre nem létezik, bár reményt ad, hogy a jelenlegi fajták között vannak érzékenyebbek és kevésbé érzékenyek is. Valószínűleg ki lehet nemesíteni rezisztens fajtákat. Amíg ez meg nem történik, addig marad a szőlőkabóca gyérítése, és a fertőzött tőkék kiirtása.

A forgalmazott szőlőfajtáink röviden, érési sorrendben: