Egy hagyományos kertész számára a növények tápanyaggal való ellátása rendszeres és magától értetődő feladat. Úgy foghatjuk fel, hogy a fejlődéshez szükséges tápanyagokat be kell vinni ahhoz, hogy a növény teremni tudjon, amit utána felhasználhatunk vagy eladhatunk. A permakultúrás kertész szemlélete alapvetően eltér ettől. Sokszor elmondjuk, hogy permakultúrában a természetes életközösségek működését igyekszünk lemásolni. Akkor ismerjük meg ezt a működést!
A növények testét felépítő anyagokat csoportokra oszthatjuk:
1. csoport: szén, oxigén, hidrogén
Ezek adják az élőlények tömegének nagy részét, kb. 96 százalékát. A légkörből és a vízből könnyen beszerezhetők. Ezeket az anyagokat legfeljebb ideiglenesen tárolja az életközösség, csak globálisan, az egész Földre nézve hasznosítódnak újra. Ne tévesszen meg, hogy maguk az élőlények és a talaj humusz tartalma sok vizet és szenet tárol. Ez is csak ideiglenes tároló, amin bár lassan, de áthaladnak a molekulák, kikerülnek a területről, és újakkal pótlódnak.
2. csoport: Nitrogén, foszfor, kén
A szerves anyag kb. 1,8%-át alkotják, aminek nagy része nitrogén. Az életközösségen belül tárolódnak, újrahasznosítódnak, felhalmozódnak. A nitrogén és a kén kintről is érkezik, sőt a kén nagy mennyiségben jelen van mindenütt, ezért nem szokott kén hiány jelentkezni. A nitrogén a légkörből származik, legnagyobb mennyiségben bizonyos növények gyökereiben élő nitrogénkötő baktériumok kötik meg, de kisebb mértékben más élőlények is megkötik. A foszfor a kőzetekből oldódik ki, és sokféle vegyület formájában van jelen a talajban. Ezek nagy része a növények számára nem felvehető, ami hiányhoz vezet. A talajban lakó mikroorganizmusok fontos szerepet játszanak a foszfor felszabadításában, a növények számára felvehető formára alakításában. A 2. csoport tagjai az élő és a halott szerves anyagokban tárolódnak, azok lebomlásával felszabadulnak, és táplálják a növényeket az életközösségen belül maradva.
3. csoport: kálium, kalcium, magnézium
Ezek az anyagok is hasonló mennyiségben vannak jelen a növényekben, mint a 2. csoport: 1,7%-ban. A kőzetekben találhatók, onnan kerülnek a talajba. Nagyon jól oldódnak vízben, a szerves anyagokból könnyen kimosódnak, az élő és a halott anyagból is. Ezért a fák lombján átfolyó esővíz ezeket a tápanyagokat felveszi. A talajszemcsék felszínén megkötődnek, ezért az apróbb szemcséjű és főleg a humuszban gazdag talajok tudják tárolni őket, a homokos talajok viszont alig. Az életközösség próbálja újrahasznosítani amennyire tudja, de jelentős a veszteség a kimosódás miatt. Ezért a nagyon régi talajokon, ahol az alapkőzetből már nagyrészt kioldódtak ezek az anyagok, hiány tud fellépni belőlük.
4. csoport: mikroelemek
Minden egyéb anyag ide tartozik. Nagyon kicsi mennyiségben fordulnak elő, összesen a növények tömegének néhány tized százalékát adják. Az alapkőzetből oldódnak ki. Nagyobb mennyiségben mérgezőek is lehetnek, és sokszor kicsi a különbség az elegendő és a túl sok között. Szerencsére a pótlásukra ritkán van szükség, a kőzetekből elegendő oldódik ki. Alacsony pH-n könnyen felvehetők, a magasabb pH viszont gátolja a növények gyökerébe való bejutásukat. Ezért alakulnak ki hiánybetegségek lúgosabb, sok meszet tartalmazó talajon. Szerves anyagokkal képesek kelátot képezni, ami egyfajta szerves burkot jelent a mikroelemek atomjai körül. Ez a növények számára könnyebben felvehetővé teszi őket, és sokszor kevésbé mérgezővé is. Ezért a talajok magas szervesanyag-tartalma nagyon sokat segít a mikroelemek felvételében.
Ezek alapján már látható a végkövetkeztetés: számunkra a legfontosabb elv egy életközösség működésében, hogy a rendszer az élethez szükséges anyagokat tárolja, újrafeldolgozza, folyamatos körforgásban tartja. Úgy kell ezt felfogni, hogy az életközösség lassan kialakul, közben halmozódnak benne a szerves és a szervetlen tápanyagok, és ezt a felhalmozott mennyiséget igyekszik megtartani. Ebből gazdálkodik, közben amihez hozzáfér azt is beépíti. Az élőlények pusztulásával sem vész el a bennük felhalmozódott anyag, hanem egy sor lebontó szervezetet táplál, ezerszer átalakul, amíg újra a növények számára felvehető tápanyaggá válik. Ezt a növények fel is veszik, újra visszakerül a körforgásba. Egy beállt életközösségből csak nagyon kevés tápanyag szökik meg, vagyis csak kevés pótlásra van szükség. Azt a keveset megkapja a leülepedő porból, az esőből, a kőzetekből, a légkörből megkötött anyagokból.
Nagyon fontos következtetéseket vonhatunk le ebből az elvből. A legfontosabb, hogy a kertünkbe bevitt tápanyagokra (trágyára, mulcsra stb.) nem mint ’fogyóeszközre’ kell tekinteni, hanem mint befektetésre. Az életközösségnek magába kell olvasztani ezt az anyagot, hogy tovább épülhessen és gazdagodhasson, amíg elérjük azt az állapotot, ahol már nincs szükség további anyagbevitelre.
Az is következik az anyagok körforgásából, hogy a kertünk nem fog azonnal teljes értékűen termelni. Idő kell ahhoz, hogy a tápanyagok kellő mennyiségben felhalmozódjanak. Ezt lehet gyorsítani a szerves anyagok bevitelével: trágyával, mulccsal, de így is évekig tart a folyamat. Általában 4-5 év múlva kezd látszódni a termékenység látványos növekedése. Ezt ki kell várni, közben támogatva a fejlődést ahogy lehet. Például érdemes eleinte sok nitrogénkötő növényt ültetni, amiket később, amikor a kert beáll és már nem lesz rájuk akkora szükség, ki lehet cserélni haszonnövényre.
Nagyon jó szolgálatot tesznek egy permakultúrás kertben az állatok is. A tápanyagok szempontjából a legfontosabb szerepük, hogy a szerves anyagot gyorsan átalakítják a növények számára felvehető tápanyaggá. Más szolgálataikkal együtt összességében nagyon hasznos tagjai a kert élővilágának, és közben segítik a tápagyagok körforgását is.
A hozam értelmezése is teljesen más, mint a hagyományos kertben. Itt nem csak ’átfolyatjuk’ a tápanyagokat a kertünkön és termés formájában elvisszük, a végén csak a csupasz földet meghagyva. Permakultúrában a hozam az életközösség önfenntartásához szükséges mennyiségen felül keletkező többlet. Vagyis nem vihetünk el mindent, ami csak terem. Ettől azt érezheted, hogy a permakultúrában sokkal kevesebb hozam várható, de ez nem így van. A hatékonyabb működés miatt sokkal több szerves anyag keletkezik egy ilyen területen, aminek csak kis része az általunk is használható termés. Csak ezt szabad elvinni, és ebből is csak annyit, amire szükségünk van. A közben keletkező leveleket, szárakat, gyökereket, gizgazokat ott kell hagyni a kertben, hogy éltesse a körforgást, és jövőre is legyen mit aratni. Ráadásul permakultúrában egész évben nő valami, nincs kihasználatlan időszak, folyamatosan keletkezik és pusztul a szerves anyag a kertben, amiből jut nekünk is. Az elvitt anyagmennyiségnek megfelelő tápanyagok bevitelét meg tudja oldani a kert. A gyümölcsök, zöldségek anyagának nagy része szén és víz, ami a légkörből és a csapadékból könnyen pótlódik. Igazából csak minimális mennyiségű értékes anyagot viszünk ki a kertből, ennek kell pótlódnia, ami már nem kivitelezhetetlen.
Röviden: permakultúrában nem a növények tápanyag-ellátására kell koncentrálni, hanem a tápanyagok körforgásának a segítésére. A legfontosabb szabály egy mondatban leírható: legyen minél több szerves anyag a kertben! Élő és holt egyaránt. Az avar, a holt fa, az egyéb haszontalannak gondolt ‘hulladék’ valójában a kert raktára. Építs minél több humuszt a talajba. Ez több módon is segíti a tápanyagok megtartását. Ha ezt betartod nem kell külön foglalkozni a tápanyagok pótlásával. Idő kell amíg kellő mennyiségű tápanyag felhalmozódik, de utána már sokkal termékenyebb és önellátóbb lesz a hagyományos kertekhez képest.
