A legtöbben a természetvédelmet valami távoli vidéken zajló ismeretlen jelenségként jellemeznék, amit néhány körbekerített területen művelnek elhívatott, nagy tudású, de kicsit fura figurák. Van ilyen része is a témakörnek, de egyre fontosabb lesz a mindennapi életünkben is a természetvédelem.

Hogy miért? Még 100 éve is az egész világ a mai természetvédelmi területekhez hasonlított: ismeretlenek voltak a növényvédőszerek, a nagyüzemi mezőgazdaság, a mainak töredéke volt a lakosság és ezzel együtt a települések mérete. A megművelt területek is vegyszermentesek voltak, és sok legelő állatot tartottak a hatalmas mezőkön. Az élővilág nagy része gyakorlatilag zavartalanul élt az ember alkotta tájban is.

A II. Világháború után ez gyökeresen megváltozott. Elterjedt a növényvédőszerek használata, a mezőgazdaság átállt nagy egységes táblák művelésére, eltűntek a mesgyék bozótos csíkjai, az útszéli gazosok, az egyre több ember ellátása egyre nagyobb megművelt területeket kívánt. A szántóföldeken egy táblában csak egy növényfajt tűrtek meg (azt, amelyiket a gazda elvetett), és nulla darab állatfajt. Ezt egyre sikeresebben meg is tudták valósítani a növényvédőszerekkel és az ipari módszerekkel. A természetes élővilág számára eddig nyitva állt az egész ország, de hirtelen kiszorultak az ember által használt területekről. Mára gyakorlatilag az utolsó talpalattnyi hely is meg van művelve. Sok gyomnövény faj a kipusztulás szélére került (mikor láttatok utoljára pl. búzavirágot vagy konkolyt?).

Az állatok sem tudták már a szántókat táplálkozó területként használni, a fészekrakó, szaporodó helyeik is eltűntek a mesgyék bozótosaival együtt. Egyre kevesebb legelő állatot tartottak. Az állatok istállókba szorultak, a legelőiket felszántották. A mocsarakat lecsapolták és bevetették. A falvak, városok is egyre nagyobbra nőttek. Azután jött még egy csapás: a mezőgazdaság támogatása, amitől hirtelen nagyon jövedelmezővé váltak az ipari módszerekkel termeszthető gabonafélék. Ettől még több területből lett gabonaföld az addig termelt növények kárára, és még kisebb lett a változatosság a tájban. A városok körül elkezdtük a nagyüzemi szúnyogirtást, ami a rovarvilágot tizedelte meg. Ma ott tartunk, hogy az élővilág nagy részének megszűnt az élettere.

Sokan gondolják, hogy a természetvédelem nem az ő feladatuk. Nem kell vele foglalkozni, az én portámon azt csinálok, amit akarok, az élővilág meg majd túlél máshol. Csak az a probléma, hogy lassan nincs ’máshol’. Minden földterület valakinek a tulajdona, és mindenki így gondolkodik. Persze vannak természetvédelmi területek, de azok az ország nagyon kicsi részét fedik le. Ha csak ott marad meg az eredeti élővilág az nagy baj lesz.

Vannak dolgok, amiket a fenti hozzáállás ellenére természetesnek gondol minden kertész. Ha ültetek gyümölcsfát, akkor majd jönnek a méhek és beporozzák. A talajban lesz megfelelő élet, ami a termékenységhez kell. A madarak csiripelnek, a békák brekegnek, a tücskök ciripelnek. De honnan lenne mindez, ha az élővilágot a természetvédelmi területekre szorítjuk be?

Egy darabig nem tűnik fel az élővilág szegényedése az átlagember számára. Ugyanis vannak fajok, amik az ember által belakott környezethez tudnak alkalmazkodni. A városokban is van sok madár: verebek, cinegék, feketerigó, balkáni gerle. De nagyjából ennyi. Miközben ugyanezen a területen eredetileg 30-40 madárfaj is élt. Hasonló a helyzet minden mással: a rovarokkal, a vízi élőlényekkel, mindennel. Mostanában kezd nyilvánvalóvá válni a probléma. Pusztulnak a méhészek méhei, ezért nincs, ami beporozza a termést. Pedig a háziméhek eredetileg nem is tartoztak a legfontosabb beporzók közé. Százával éltek mindenféle vadméh, dongó, poszméh fajok, amik egy természetes élővilágban elvégezték ezt a munkát. Amik mára nagyon megritkultak, a helyüket átvették az ember által tenyésztett méhek. Most azok is pusztulnak.

Nálunk, Magyarországon még sokkal jobb a helyzet, mint Nyugat-Európában. Ebben is le vagyunk maradva, de már sebesen zárkózunk fel. Sok helyen, például Angliában a madarakat nyáron is etetik, mert nincs elegendő természetes táplálékuk. Nálunk még szerencsére erre nem szorulnak rá. De a változásokat látva mi is erre haladunk. 2004 óta, amikor az Európai Unióhoz csatlakoztunk, megindult itt is a mezőgazdaság támogatása, és ezzel együtt a nagybirtokok, a hatalmas monokultúrák terjedése. Sok madárfaj gyakoriságában nagyon jól látszik a 2004-es dátum. Biztosan más állatcsoportoknál is, de a madarászat sok ember hobbiját jelenti, ezért ezekről nagyon jó adataink vannak évtizedekre visszamenőleg.

Szemléletváltásra lenne szükség, ami el is indult, és integrált növényvédelemnek nevezik. Ebben semmi újdonság nincs, csak olyasmi, amit sokan eddig is alapvetésnek gondoltunk: a terület adottságainak megfelelő fajtákat kell termeszteni és nem a megálmodott fajta életfeltételeinek a megteremtését erőltetni, megfelelő vetésforgót kell alkalmazni, csak akkor vegyszerezni amikor a vizsgálatok alapján szükséges, a hasznos állatokat védeni kell, a károsakat meg nem nullára kiirtani, csak visszaszorítani amennyire elengedhetetlen. Nem tudom hogyan felejtődött el ez a tudás, de nekem úgy rémlik, hogy a gazdálkodást 50-100 éve még így csinálták. Ha ez a szemlélet elterjed, akkor a mezőgazdaságra használt terület újra valamivel élhetőbb lesz a természetes élővilág számára. Kár, hogy ez a folyamat lassan halad.

És hogy mit tehet az átlagember egy átlagos falusi vagy városi kertben? Ez már egy másik cikk témája lesz.