You are currently viewing A madárbarát kert alapjai

A madárbarát kert alapjai

A madarak védelme az első természetvédelmi próbálkozások között volt. Magyarországon 1890-ben indult a madáretetés a szélesebb néptömegek körében, és azóta is töretlen a népszerűsége. Aztán elindult a madárbarát kert program a Magyar Madártani Egyesületnél, amihez egyre többen csatlakoznak. És az új környezetbarát kertészeti irányzatoknál is fontos szerepet kapnak a madarak, mint kártevőirtók. Mindenki madarakat akar csalogatni a kertjébe. De hogyan csináld helyesen?

A legismertebb madárvédelmi módszernek még mindig a madáretetés számít, pedig ez nem a madarakról szól. Azok évmilliók óta jól érezték magukat emberek nélkül. Szerencsére Magyarországon még találnak elég élelmet télen is. Ezzel szemben például Angliában már nyáron is etetni kell a madarakat: a természetes környezetet már olyan mértékben sikerült tönkretenni, hogy nem találnak maguknak táplálékot. Itthon még nem ez a helyzet, ezért a madáretetést a helyén kell kezelni: ez az emberek szórakoztatására kitalált téli sport. Persze nagyon hasznos, mert segít megismerni a madarakat. És amit megismersz azt szeretni és óvni fogod. Az etetés megérne egy külön cikket, itt most csak röviden mondjuk el hogy hogyan csináld jól. A legfontosabb, hogy mit adsz enni a madaraknak. A legjobb az apró szemű fekete napraforgómag, mert ennek puha a héja, a kisebb madarak is könnyen feltörik. Az, hogy milyen etetőben adod az mindegy, csak arra figyelj, hogy ha elkezded, akkor nem szabad abbahagyni tavaszig. Ha ezeket betartod nagy baj már nem lehet.

Azt is tudnod kell, hogy a madaraknak nyáron is van élete, akkor is gondoskodnod kell róluk. És ha nem a téli etetés a legfontosabb a madarak védelmében, akkor adódik a kérdés: hogyan kell a madárvédelmet jól csinálni? Röviden: az összes szükségletüket támogatnod kell. A madarak életéhez több dolog is kell: táplálék, víz, búvóhely, fészkelőhely. Ezeket mind meg kell teremteni a kertedben, és akkor a madarak jönni fognak.

Frissen kirepült széncinege
Egy nyárfán hernyókra vadászó seregély

Kezdjük mindjárt az elején, a tápláléknál. Itt mindenki azonnal bogyókat termő bokrokat ültetne a kertjébe. Pedig Magyarországon valódi gyümölcsevő madár nem él. A bogyók fontos őszi-téli szükségtáplálékot jelentenek sok madárfaj számára, de alapvetően szinte minden számunkra érdekes madárfaj rovarevő vagy magevő. Még a magevők többsége is rovarokkal eteti a fiókáit. A bogyók csak ősszel és télen hasznosak, és akkor is csak a madarak egy részének. Ez fontos, de az év többi részében is enni kell valamit a kerted szárnyas lakóinak. Vagyis ha a madaraknak kedvezni akarsz, akkor termelj sok rovart. Igen, a rovarok alapvetően a növények kártevői és a jó kertész ellenségei. Jobb is, ha ezeket nem a haszonnövényeken termeled meg, hanem máshol. Ehhez őshonos növényeket kell ültetned. Majdnem mindegy mit, csak őshonos legyen. Azoknak van sok kártevője, ami sok madarat tud eltartani. Az idegen földrészekről betelepített növényeket az itteni kártevők nem eszik, aminek a kertészek örülnek, de a madarak nem annyira. Az ilyen fák élőhelynek néznek ki, de valójában nem tudják eltartani a madarainkat. Nem alapvetően gonoszak, mert az ember szempontjából hasznos faj nagyon sok van közöttük, de a tápláléklánc alapjaként nem működnek. Ültess hát őshonos növényeket! Fákat, bokrokat, évelőket, mindent. A fák között is van rangsor. A legtöbb rovarfajt eltartó fák a tölgyek. 500-600 rovarfajt ismerünk, ami tölgyeken él (szemben például az akáccal, amit a több száz éves európai múltja ellenére nagyjából 8 rovarfaj képes megenni). A sorban a következők a fűzek és nyárak. Nagyon jók még a rózsafélék, ahova a rózsákon kívül rengeteg bogyós és gyümölcstermő tartozik, például a vadalma, a vadkörte, a zselnicemeggy, vagy a cserjék közül a kökény, a galagonya. Ha ezek közül tudsz ültetni minél többet az nagyon jót tesz a kerted rovarvilágának, és rajtuk keresztül a madaraknak. Persze az eddig felsorolt növények között is vannak olyanok, amik bogyókat teremnek ősszel-télen. Bogyósból rengeteg van, érdemes az őshonosak közül válogatni: a bodza nagyon jó választás ugyanígy a galagonya, a veresgyűrű som, a fagyal, a kányabangita. A fátlan területek, a gazosok, a gyep egy másik típusú élőhely, aminek megvannak a maga madarai, például a feketerigók. Ezek a talajon keresgélik a napi betevőt, bogarakra, gilisztákra és csigákra vadásznak. Sokszor láthatjuk őket a zöldségek között kapirgálni, amivel nagy hasznot hajtanak.

A képen egy barátposzáta és egy tövisszúró gébics vetélkedik a farakás birtoklásáért. Megtalálod őket?

A téli etetésről már tudjuk, hogy a madarak szempontjából nincs rá szükség. A kertünknek viszont sokat segíthetünk vele. Ugyanis az etetéssel a madarakat  az etető köré koncentráljuk. Itt fogják elhullatni a trágyájukat, és itt keresik legintenzívebben a fakéreg repedéseiben áttelelő kártevőket. Az etetővel irányíthatod azt, hogy merre keresgéljenek, nagyobb kerteken szépen végigvezetheted őket ha időnként áthelyezed az etetőt.

Az ilyen rönk és rőzse rakások is nagyon jó búvóhelyet jelentenek

A madarak második igénye a búvóhely, meg úgy általában az élőhely. Legyen minél több lomb a kertben, amik védik és elrejtik a madarakat. Sok faj van, amik nem szeretnek szem előtt lenni, de a kert egy védettebb, félreeső sarkában szívesen megtelepszenek. Ideálisak a sűrű ágú tövises cserjék, mert ezek megvédik a fészket a macskáktól és más ragadozóktól. Fontos a változatosság. Legyen minél több élőhelytípus: magas fák, alacsony cserjék, örökzöldek, gyep.

A harmadik, és nagyon lényeges igény, a fészkelőhely. Ezen a ponton az odúk szoktak beugrani, jogosan. A leggyakoribb kerti madarak, mint a cinegék és a verebek, odúlakók. Rajtuk kívül seregélyekre lehet még számítani, ha raksz ki nagyobb méretű odúkat is. Ezek mind nagyon hasznos kártevőpusztítók. A haszonnövényekről is összeszedik, amit tudnak, de ha ott nincs elegendő (és ez lenne a kívánatos állapot), akkor az őshonos fákon megtalálják a napi betevőt. Odút megbízható helyről vásárolj, lehetőleg több félét. Leginkább a B és D típusú odúk ajánlhatók városi környezetben (B típusú a cinegék és verebek számára, D a seregélyeknek). A Magyar Madártani Egyesület boltja tökéletes beszerzési forrás, és a vásárlással támogatod az Egyesületet is. A felsorolt madárfajok nem különösebben félénkek, nyugodtan rakd az odút olyan helyre, ahol szemmel tudod tartani a fiókáit gondozó szülőket, ez hatalmas élmény. Persze fontos, hogy ne egy forgalmas, állandóan zavart helyre kerüljön az udú, de nem kell elrejteni a sűrűben. Ha nincs megfelelő fa amire az odút raknád, akkor kerítésoszlopra, vagy egy külön felállított oszlopra is kerülhetnek. Így már egy fiatal kertbe is odacsábíthatod a madarakat, ahol még nincsenek nagy fák.

Tövisszúró gébics pár egy ezüstfa ágán

Érdemes a fészeképítő madarak igényeire is gondolni. A nagyobb, összefüggő cserjefoltokban rigók, poszáták, fülemüle költhet. Az ökörszem és a vörösbegy a farakásokat, rőzsehalmokat, sűrű alacsony bokrokat szereti. Búvóhelyként és fészkelőhelyként alkalmasak az idegenhonos növények is. Nagyon jó, és igazából hazai növénnyel alig pótolható az ezüstfa. A tövises ágai között nagyon sok madárfaj szeret fészkelni, és még bogyókat is terem.


Madáritató kő egy kertitóban. Biztonságos, macskamentes megoldás!

Persze még ezer apróságot építhetsz a kertedbe, amik az élővilág változatosságát növelik, és ezzel a madaraknak is kedveznek. A kertitó (vagy csak egy madáritató), farakás, amiben farontó bogarak és a lárváik élnek, sziklakert, sárgyűjtő hely a fecskéknek, és még nagyon sok apró ötlet megvalósítható a kertben. Nem kell mindennel egyszerre foglalkozni, kis lépésekben is haladhatsz. El kell kezdeni valahol, azután szép fokozatosan épülhet a madárbarát kerted. És akkor még nem beszéltünk az egyéb állatokról, amit a kertedbe vonzhatsz a sünöktől kezdve a gyíkokon át méhekig és a pillangókig. De ez már egy másik történet.

Ajánlott irodalom: Orbán Zoltán: Madárbarátok nagykönyve (az MME kiadványa, ez is megvásárolható a webáruházukban)

Ha belevágtál ne felejts el jelentkezni a Magyar Madártani Egyesületnél a madárbarát kert minősítésért!

Vélemény, hozzászólás?